Munkáink
Korábban kivitelezett projektjeinkből mutatunk be néhány sikeres és eredményes munkát a teljesség igénye nélkül.
Vegye fel velünk a kapcsolatot

Szennyvíz-szivattyú PLC vezérléssel
Két szivattyúból álló kisebb szennyvíz-szivattyúművet PLC logic moduláris relévezérlővel vezéreltünk. Ez a megoldás lehetővé teszi az aggregátok be- és kikapcsolását, valamint a szintmérést. A helyi megjelenítés érintőképernyővel megoldható. A felügyelet egy beépített távvezérlő-interfészen keresztül valósítható meg.

Tűzoltó szivattyú PLC vezérléssel
Dízelmotorral hajtott tűzoltó szivattyú vezérlőegységet helyeztünk el közel a motorhoz úgy, hogy a szivattyúból túlfolyó víz ne károsítsa. Majd elvégeztük rajta a szükséges beállításokat és betanítottuk a személyzetet a kezelésére.

PLC a gabonasilóban
Gabonasilóba elhelyeztünk ipari szondákat, amik mérik a levegő hőmérsékletét a gabona és a siló mennyezete között. Szabályozzák az elszívó tetőventilátorok indítását és leállítását, elkerülve a páralecsapódást a falakon és a siló mennyezetén. Betettünk egy meteorológiai állomást is , ami méri a relatív páratartalmat és a külső levegő hőmérsékletét. PLC relé modullal összekapcsoltuk, ami által a ventilátorok automatikusan kapcsolódtak ki-be.
PLC programozás szakértelemmel
Több, mint 20 év tapasztalat PLC programozásban, ipari automatizálásban, robotikában, HMI programozásban, okosotthon automatizálásban, mezőgazdaság automatizálásban, járműipari programozásban.
Vegye fel velünk a kapcsolatot